Klaus Johannis a tüntetésen – az alkotmányos rend elleni szervezkedéssel vádolja a PSD az államfőt


-A A+

FRISSÍTVE: Alkotmányos rend elleni szervezkedéssel vádolta meg a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea az államfőt, amiért részt vett a közkegyelmi, illetve a Büntető törvénykönyv módosítását célzó rendelettervezet elleni bukaresti tüntetésen. A fővárosi demonstráción legkevesebb 15 ezer ember vett részt. Cikkünk frisül.

Az Amerikai Egyesült Államokból való hazatérésekor „az alkotmányos rend elleni, nem engedélyezett tüntetés", „egy újabb bányászjárás” élén találta az államfőt - írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében a Szociáldemokrata Párt elnöke. Liviu Dragnea egy államcsíny kezdetének nevezte a vasárnap esti tüntetéseket.

„Az államfő ma törvényen kívül helyezte magát, személyes érdekeit követve járt el, és alkotmányos képtelenségeket követel: olyan rendeletek visszavonását, amelyeket még el sem fogadtak" - olvasható a pártelnök bejegyzésében. Dragnea szerint az elmúlt napok eseményei államcsínyre emlékeztetnek.

"Johannis elnök azt akarja, amit Băsescu is célul tűzött ki: hogy verje bilincsbe a demokratikus szavazás révén legitimitást nyert hatalmat. Azt akarja, hogy Romániát továbbra is demokratikus legitimitás nélküli intézmények vezessék, a terror eszközeivel, a román emberek pedig ennek a meg nem választott hatalomnak rabjai legyenek” – írja a PSD elnöke.

A politikus leszögezi: támogatja a korrupció elleni küzdelmet, de csak akkor, ha ez a valódi korrupció ellen irányul. „A kampányban azt mondtam, azt szeretném, hogy az emberek szabadon élhessenek hazájukban, anélkül, hogy attól kellene tartaniuk, lehallgatják, követik, zsarolják őket, vagy igazságtalanul járnak el velük. Nem vonom vissza ezeket a szavaimat" – fejtegeti a politikus.
Dragnea azt is hangsúlyozza, kérte a belügyminisztert, hívja vissza a csendőröket a PSD székháza elől, ahol a tiltakozók gyülekeztek, mert szerinte a pártja nem szorul védelemre.

SRI: Nem mi szervezetük a tüntetést. Közleményben cáfolta vasárnap este a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azokat a kijelentéseket, miszerint részt vállalt a vasárnapi tiltakozások megszervezésében. "Határozottan elutasítunk minden olyan próbálkozást, amely arra irányul, hogy politikai vitákba, tiltakozásszervezésekbe vagy egyéb olyan kezdeményezésekbe keverje a SRI-t, amelyek nem tartoznak a szolgálat törvény szabta hatáskörébe. Rágalmazóaknak tartjuk ezeket a kijelentéseket, amelyek célja befolyásolni a demokratikus kormányzati rendszer alapvető intézményeit" - olvasható a szolgálat vasárnap este kiadott közleményében.

„A PSD-t védik saját politikai eszméi, kormányprogramja és az állampolgárok támogatása. Biztosítok mindenkit afelől, hogy többé nem engedem meg Johannis elnöknek, hogy felborítsa az alkotmányos rendet, hogy hivatalos tisztségeinek bitorlásával, visszaélésszerűen részt vegyen a kormányüléseken, hogy társadalmi rendbontásra, erőszakra uszítson" - írja bejegyzésében Liviu Dragnea.

Johannis együtt menetelt a tüntetőkkel

Mint írtuk, országszerte tüntetők vonultak utcára az ország nagyvárosaiban vasárnap este a kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőtörvénykönyv módosítása ellen tiltakozva, a bukaresti tüntetők között a tervezeteket nyíltan bíráló Klaus Johannis államfő is megjelent.

 A fővárosi Egyetem-téren összegyűlt csaknem tízezer ember éppen a két kilométernyire lévő kormányszékház felé indult, amikor megérkezett közéjük az államfő, aki szerdán a kormányülésen való bejelentetlen részvételével próbálta megakadályozni, hogy a kabinet társadalmi vita nélkül módosítsa a büntetőjogot. Amikor a tömeg a kormányépülethez ért, a tüntetők száma meghaladta a 15 ezret, egyes források szerint elérte a 30 ezret is.

A tüntetők - akik szerint a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a büntetőjogot, hanem így akar mentőövet dobni a korrupcióval gyanúsított politikusainak - hangos éljenzéssel fogadták Klaus Johannis. Az államfő egy ideig együtt menetelt a tüntetőkkel, de szónoklatot nem intézett hozzájuk. A körülötte összegyűlt újságíróknak azzal magyarázta jelenlétét: a tüntetőkhöz hasonlóan őt is felháborítja az, hogy a bűnvádi politikus eljárás alá vont politikusok "klikkje" meg akarja változtatni a büntetőjogot és gyengíteni próbálja a jogállamiságot.

"Elfogadhatatlan, hogy a jogszabályok módosításával mossák tisztára a törvénysértő politikusok százainak dossziéit, hogy aztán tovább folytassák a törvénytelenségeket" - hangoztatta Johannis, aki mintegy negyed óra múltán távozott.

Cioloş: eszmék vezérelték az utcára az embereket

A vasárnapi tüntetőket nem autóbuszokkal hozták, hanem eszméik vezérelték ki az utcára, amelyek "sokkal erősebb indítékok" - jelentette ki Dacian Cioloş volt miniszterelnök. 

"Akik kimentek az utcára, azokat nem autóbuszokkal hozták, nem illúziókkal és ígéretekkel vásárolták meg őket. Vannak sokkal nagyobb befogadóképességű szállítóeszközök, sokkal erősebb indítékok: ezeket eszméknek hívjuk. Ezek egyéniek, de csoportosan működnek" - írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Dacian Cioloş. 

A közösségi oldalon a volt miniszterelnök megosztott egy fényképet, amely a vasárnap esti bukaresti a tüntetésen készült

Több nagyvárosban utcára vonultak a tiltakozók

A  tüntetések már szerdán elkezdődtek, aznap, amikor a kormány - Johannis átláthatóságot sürgető fellépése nyomán - nyilvánosságra hozta a büntetőjog megváltoztatását célzó tervezeteit. Azóta naponta voltak kisebb demonstrációk, de a közkegyelem ellenzői vasárnapra időzítették a legnagyobb, összehangolt megmozdulásukat.

Vasárnap nemcsak Bukarestben, hanem az ország csaknem valamennyi nagyvárosában tüntetők vonultak utcára. A hírtelevíziók beszámolói szerint Kolozsváron és Temesváron is több ezren vonultak utcára a fővárosban pedig - mire a menetoszlop a kormány elé ért - a legtöbb hírforrás szerint a tüntetők száma meghaladta a 15 ezret.

Vasárnap a külföldön élő románok is tüntetéseket szerveztek Franciaországban, Olaszországban, Angliában, Dániában és Norvégiában, ahol több tucatnyi demonstráló vonult utcára a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.

A kormány közkegyelmet hirdetne az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva. A tervezeteket és főleg azok közvita nélküli, rajtaütésszerű elfogadásának kísérletét élesen bírálta a jobboldali ellenzék. A héten az Egyesült Államok bukaresti nagykövete és a romániai igazságszolgáltatás valamennyi csúcsszerve a büntetőjog megváltoztatása, a törvény szigorának enyhítése ellen foglalt állást







EZT OLVASTA MÁR?

X